Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor

Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor

kardiológus, belgyógyász · Online rendelő A Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke, MH Honvédkórház Szívcentruma Kardiológiai osztályának vezetője 1957-ben született Budapesten, Nős, 3 felnőtt gyermeke van. 1981-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.

Eleinte az Országos Mentőszolgálat mentőorvosa volt, majd az Alsóerdősor utcában dolgozott a Korányi F. És S. Kórház Kardiológiai osztályán. 1985-ben került azok közé, akikkel most is dolgozik, 1985-től 2007-ig a Szabolcs utcai Kórházban, majd 2007-től a Honvédkórházban.

Belgyógyász, kardiológus, a belgyógyászati angiológia minősített orvosa. 1992-93-94-ben külföldön kutatott és tanult, először a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetemen, ahol tudományos értekezésének anyagát összeállította, majd az USA-beli Mayo Klinikán. Nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező orvos, aki oktat és kutat, fő tevékenysége azonban máig is a beteggyógyítás maradt. Európai Kardiológus Diplomáját 2003-ban szerezte. Gyógyításban betöltött beosztásait, eredményeit illetően 1998-tól kezdve működik orvos vezetőként, ekkor lett az országban elsőként megvalósult, csak szívkatéteres betegek számára létrehozott betegosztály vezetője. Az idők során tapasztalatokat szerzett a összes noninvazív kardiológiai diagnosztikai módszer terén, II. fokozatú echocardiographiás licensze van, önállóan értékel coronaria CT és szív MR felvételeket. Megfelelő tapasztalata van a szívelégtelenség, valamint a ritmuszavarok gyógyszeres valamint eszközös terápiájában. Különös érdeklődéssel mélyült el a véralvadás és az artériás vérrögképződés folyamatának megértésében és gyógyításának lehetőségeiben. A felsorolt területekről sokszor kérik fel tudományos előadások tartására is.

2006-ban lett osztályvezető főorvos, jelenleg a MH Honvédkórház Szívcentrumának Kardiológiai osztályát vezeti annak megalakulása óta. Az említett osztályon évente mintegy 3000 szívkatéterezés, 700 pacemaker és 100-150 bonyolultabb szívszabályzó eszköz, defibrillátor beültetése történik. Évente 1100-1200 betegnél végeznek koszorúsér stent beültetést, ennek felét heveny szívinfarktus életmentő kezeléseként. Mintegy 300 ritmuszavart katéterrel megszüntető ablációs műtét is történik. Az osztályon szigorúan vett csapatmunka folyik, melynek révén az évi 3000 sürgős és 2000 választott időpontban kezelt fekvőbeteg, valamint az évi 35000 járóbeteg eredményes gyógyulása a leginkább elérhető. Munkáját nemzetközi hírű szakemberek segítik, munkatársaiként.

Már kezdő orvos kora óta megfertőződött a szívbetegség testedzésre épülő életmódváltással történő megközelítése által. Első ilyen irányú tudományos előadásai 1983-ra tehetők. Mióta osztályvezető főorvosi megbízást kapott, ambuláns kardiológiai rehabilitációs tréning és életmód edzéseket jelentő foglalkozásokat vezet munkatársaival. Úgy gondolják, hogy a test erejének, működőképességének érzetét visszaszerezve a betegek könnyebben meg tudnak szabadulni mindazoktól a hibás életvezetési mintáktól, amelyek a szívbetegségbe taszították őket. Ezt a változást pedig a gondosan vezetett kiscsoportos fizikai edzés hozza meg. Erről írta 2011-ben megszerzett második, menedzseri diplomájának diplomamunkáját is. Manapság a „Szív Szalon“ megnyitásával minél több beteg számára szeretné ezt a módszert elérhetővé tenni (www.szivszalon.hu).

Különféle tisztségeket töltött és tölt be hazai tudományos társaságokban. A Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság elnöke volt, jelenleg pedig a Magyar Kardiológusok Társaságának soron következő elnöke. Az Európai Kardiológus Társaság Fellow-ja. Egyetemi oktatóként oktat, előad és vizsgáztat. 2011-ben habilitált doktori címet kapott. A Semmelweis Egyetem címzetes egyetemi docense. 2011-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztjével tüntették ki.

Tudományos kutatásainak többek között az alábbi eredmények tulajdoníthatóak:

  • részt vett annak felismerésében, hogy a streptokinázzal végzett fibrinolytikus kezelés természetes antithrombotikus mechanimusokat indít el, jelesül a protein C aktivációja révén;
  • leírta a 7e3 nevű monoclonális antitest in vivo antithrombotikus hatásait, később az anyag abciximab (Rheopro) néven klinikai használatba került;
  • a catecholaminok jól ismert cardiovascularis veszélyeit és prognózist rontó hatását kiterjesztette a vérlemezkék kettős gyógyszeres gátlására mutatott rezisztencia lehetséges oki mechanizmusaként;
  • részt vesz nagy klinikai vizsgálatok megtervezésében és lefolytatásában a TIMI csoport, a Duke Egyetem és a Cleveland Clinic , valamint további kutatócentrumok szervezésében.

Dr. Kiss Róbert Gábor szakdolgozata

Kapcsolódó elemek

Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Magyar Nemzeti Szívalapítvány
A Magyar Kardiológusok Társasága 1993-ban hozta létre a kiemelten közhasznú Magyar Nemzeti Szívalapítványt. Az Alapítvány... Tudjon meg többet!
Szívinfarktus
Szívinfarktus
A szívinfarktus gyakran nem jár olyan drámai tünetekkel, mint ahogy azt a tévében vagy a moziban láthatjuk. Sokaknál... Tekintse meg a bemutatót!
Prof. Dr. Becker Dávid
Prof. Dr. Becker Dávid
kardiológus, belgyógyász - A Magyar Kardiológusok Társaságának titkár, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai... Kérdezzen az orvos-szakértőtől!
Szívünk Napja 2013 - Várkonyi András
Szívünk Napja 2013 - Várkonyi András
Várkonyi Andrással, "Vili" bácsival beszélgettünk a Szívünk Napja rendezvényen. Azt szerettük volna... Tekintse meg a videót!
Szívünk Napja 2013 - Prof. Dr. Merkely Béla emlékezik Bódi László
Szívünk Napja 2013 - Prof. Dr. Merkely Béla emlékezik Bódi László "Cipő"-re
Prof. Dr. Merkely Béla, a Magyar Kardiológusok Társasága volt elnökének megemlékezése Bódi László... Tekintse meg a videót!
Tájékozódjon a bemutató és videók által. Tudjon meg mindent, amit tudnia kell a megelőzés, kezelés terén.Még több bemutató és videó
  • Tünetek A-Z
  • Gyógyszerek
  • Vizsgálatok
  • Orvos társaságok
  • Támogató csoportok

Egészségügyi információkat keres? Tudjon meg mindent, amit tudnia kell a megelőzés, kezelés terén több mint 500 különböző betegségre és állapotra.

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z

Egészségügyi információkat keres? Tudjon meg mindent, amit tudnia kell a megelőzés, kezelés terén több mint 500 különböző betegségre és állapotra.

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z

Egészségügyi információkat keres? Tudjon meg mindent, amit tudnia kell a megelőzés, kezelés terén több mint 500 különböző betegségre és állapotra.

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z